16:56 - Néha úgy van az, hogy az ember tisztán megérzi, hogy ki a mester. Néha meg mellénézi. Vagy talán csak aki mester volt tegnap, az már nem mester ma. A guruk napja is leáldozik egyszer, de nyom nélkül nem múlik el. Mindegy is; ezt itt, biztosan tudom, hogy mesteri:

>>Kedves Kisasszony!

Gyakorlatlanul írom ezt a levelet; e téren tapasztalatlanabb vagyok, mint az angol udvari ceremóniákban. Szeretném az elején kezdeni, de azt se tudom, hol az ilyen „ügynek” az eleje.

Sajnos egy autóbuszban találkoztunk, s így – egyikünknek – át kell lépnie száz társasági gátlást. Az én dolgom, hogy bemutatkozzam, de ha megteszem, nem száz, hanem ezer terhelő adat szól ellenem. Mesterségem már egymagában is gyanús; ha leírom, hogy „író” vagyok, Maga nyilván valami korhely-bohém-csavargóféleséget tisztel e néven. Könyveim tán megcáfolnák ezt, de könyveimet Maga sosem olvasta. (Rutinom: 50 lépésről ismerem meg az olvasóimat. Maga nem az.) Ha megtetézem ezt azzal, hogy anyakönyvi hitelességgel mutatkozom be: – elvált is vagyok, elhúzza az orrát. Mindez rossz ajánlólevél.

Érzem, hogy ezt a kis gyanakvást játszva oszlathatnám el azzal, ha felsorolnám a „meglátni és megszeretni” címszavait. Bizonyára enyhítő körülmény lenne, ha azt írnám, hogy „nem tudok Maga nélkül élni”. Mindezt nem írom, mert nem így van, s az írók még az életveszély perceiben sem szeretnek hazudni. S az emberi kapcsolat mindig életveszély. Ami van, az különben is több ennél; úgy érzem, hogy valami közünk van egymáshoz – vagy inkább: nekem Magához. Kérem, tekintse enyhítő körülménynek ezt.

Véget vetek e balkezes vallomásnak. Ha módot ad rá, élőszóval fejezném be. Hozza meg ezt az áldozatot; íme, mily hosszú levéllel áldozom én. (Legutoljára a fronton írtam ilyen hosszú levelet, kint a Donnál, fél nappal az oroszok áttörése előtt. Búcsúlevél volt.) S áldoztam még kétszer, hogy egészen kevéssé tiszteletre méltó emberek társaságát kerestem, csak azért, hogy közben láthassam Magát.

Idefenn lakom a Baánnál. Három napig csak. Holnap – szombaton – és vasárnap a 3/4 5-ös autóbusszal leszaladok a MÁV elé. Ott várok Magára, a megállónál. Kétszer várhatok csak Magára; kérem, egyszer jöjjön el.

„Ismeretlen tisztelője”

Örkény István<<