7:57 - Lélegzés. Nagy levegő. A helyszín nem egy spanyol hippibár, ahogy valaha képzeltem, nem egy Julio Medem-filmből elővarázsolt vibráló táj, hanem az óceánpart. Amolyan pálmafásan, amolyan napsütöttén, amolyan testmelengetőn. Viszont ahogy előlépett, az mégis olyan Julio Medemes, olyan Lucía y el sexo-s volt. A spanyol álmom, ami valamikor, talán egy évtizeddel ezelőtt kezdett légvárnak látszóan felépülni, először megjelent az éterben, aztán egyszer csak ott volt előttem. Persze akkor, abban a pillanatban még nem tudtam, mint ahogy az ilyen dolgokat akkor, abban a pillanatban nem lehet tudni. Csak elindult, és fogalmam sem volt, hol áll majd meg. Csacsogott spanyolul, kérdezett angolul pontosan azon a kissé rekedtes hangon, ahogy képzeltem, a bőre, a szeme, a mosolya, a tüze és egyben a kétségbeejtő lágysága nem engedett már el többé. Persze nem is akartam menni, hova is mehettem volna máshova? Amikor az álmok egyszer csak ott állnak előtted, akkor talán elszaladni pikáns megoldás, de ki az a tökkelütött, aki ilyenkor pikáns akar lenni?

A további két és fél nap teliholdba futott, és elérkezett az az éjszaka, amikor a spanyol álom valóra vált. Nem tökölt, nem kérdezett vissza, hogy jöhet-e, nem kezdett el szertefoszlani, hanem szemtelenül beteljesült. Pedig én még némileg tököltem meg visszakérdeztem, mert nem szoktam hozzá, hogy ez így megy. De aztán rájöttem, hogy így megy. Így is mehet.

A kanári éjszaka nyilván nem pirult el, látott már sok ilyet. De én nem. Ilyet még nem. Olyan harmóniában aludtam el a beteljesült álmommal, mintha már évezredek óta ezt csinálnánk. Olyan közel, hogy senki és semmi más nem fért oda.

17:15 - Megemlékeznék életem 5 legnagyobb koncertjéről. Nosztalgia üzemmód. 

1. Nem kérdés, hogy az első helyet kapja a VHK 1997-es Őszünnep nevű koncertje. Aki tudta, hogy ez van, és kihagyta, az nagyot hagyott ki. Már a belépéskor éreztük, hogy itt valami földöntúli élményről lesz szó. A koncertterem tele volt hatalmas dézsákkal, a dézsák tele szőlővel, a tánctéren mindenhol széna. Koncert közben a dézsáknál álló alulöltözött fiúk és lányok dobálták a tömeget szőlővel, aztán már mi is egymást, aztán már csak az extázis pillanatai, félmeztelen pogózás, lányok mellei és feneke a kezemben, csókok, tánc, szédülés, Hunok csatája, füst, rövidek. Felejthetetlen. 

2. Rammstein, 1998, Sziget. Sötét. Aztán tüzek lobbannak a színpadon. A tüzek mögül megjelenő zenekartagok, a háttérben óriási ipari ventilátor. Aztán még több tűz, lángoló íj, lézer-fejlámpa, amivel az eszelős tekintetű, ezüst hajú frontember pásztázza a közönséget. Műfasszal megbaszott szintis, még tűz, egyre több tűz mindenhol. A végén már lángokban állt az egész színpad. Pityu haverom rövid megjegyzése: "Ezek se sokat jártak hittanra". Szigorú német szavak, du hast mich.

3. Másfél, 2000, Sziget. Egy olyan Másfél-koncert, ahol minden stimmelt. Akkoriban a Másfél épp aranykorát élte Salamon Eszter csellós állandó tagságával. A Bahia színpad első sorában álltam a kordonnál, 3 sört készítettem be, az üres pohárba pedig hugyoztam, hogy ne kelljen kiállni az első sorból. Földöntúli hangosítás, a zene kozmikus harmóniája, finomsága, dühe, a cselló, a szaxofon és a gitárok szakadékba taszító összhangja. Az egyik számot végigsírtam a gyönyörtől. 

4. Depeche Mode, 2010, Aréna. Egy kevésbé jól sikerült, esőben végigszenvedett 2009-es DM-koncert után jött az Aréna, ingyenjeggyel lógtam be a színpadhoz legközelebbi lelátóra. A hangzás és a látvány telibe kapott. Dave energikus volt, Martin szép és finom. Elutaztam a zenével, végigénekeltem a számokat, gyöngéd, de mélységes öröm vett körül mindenhol. Az élmény még napokig dolgozott bennem. 

5. Az ötödik helyre sok koncert egymásba feloldódó hangulata kerül. Még a 90-es évek első feléből, Egerből. Az egri Ifjúsági Házban rendezett Kispál és a Borz, illetve Pál Utcai Fiúk koncertek. Téttelen fiatalság, rengeteg rövid, rengeteg cigi, legendás haveri kör, extázisban végigküzdött, kemény pogók. A Halszív döbbenetes ritmusa, a Húsrágó hídverők alternatív vadsága, vagy éppen a Fiatal lányok száraz szikársága, az Egyenesen át halálközeli élményének súlya. 

20 év koncertjei közül akadt még sok emlékezetes. Sok Sziámi, Sajnos Batár, Colorstar, Hiperkarma. De ha az első 5-ről kérdeznének, akkor ezt mondanám. Ezt mondom. 

07:15 - Ma a tengerről álmodtam.

07:29 - Mindentől függetlenül szem lehuny, mély levegő be, és lassan kifújva megkezdi a visszaszámlálást a pénteki indulásig. Köszönet a Mindenhatónak és a Pénz Szabad Áramlásának, hogy 2013 nem múlik el tenger nélkül.

Bár ezt - és sok minden mást - most szívesen beváltanám egy ember gyógyulására. De a dolgok nem így működnek. "Homokba fúrva a kezek". És a fejek. Fuckjeee.