02:15 - Alig vártam már ezt a kis hűvösebbet, hogy átüssön a téglán az ősz taknya-nyála, hogy csinos pulcsiban díszelegjek, ha már a kánikula leszívta az életem. A nyár kibírható csak akkor volna szárazon, ha építettem volna egy tavat az udvaromba, de mivel a ház társas, nem tehettem. Bár ha jobban belegondol az ember, talán a lakótársak is örültek volna a csobbanásnak, a bikinis nőknek a parton meg pláne. Mert azok lettek volna, az ziher. Ahol tó van és meleg, ott van nő is, ott van vágy is, az evolúció évezredes parancsa átüt a jól bevált erkölcsi kerítésen, és akkor baszni kell, mondja a költő. De tavam nem épült, így csak az őszben bízhattam eme globális kemencében, amiben sül a világ népe, én meg főleg, itt, ebben a Kárpát-medencének nevezett katlanban. Most bezzeg már ropognak a lábam alatt a barna falevelek, és lassan a száraz ágak is hogy zörögnek. Nagy levegőt vehetek a szitáló esőben, és ha egy pillanatra is rágondolok nyári sülésemre, azonnal elfog a koool életérzés, még akkor is, ha a szél bebújik pulóverem alá, és bizsergeti a herezacskómat. Nagy dolgok ezek, halleluja, meg van, kérem, komponálva ez a természet, egy miatt haragszom most már csak: hogy a tavasz huncut bimbózása kezd elmaradni az évszakok ősi körforgásából, mint Pali bácsi a diszkóból. Pedig a mesteri arányhoz hozzátartozna a dolgok rendes egymásutánisága, szép metszésű évszakok, hogy minden olyan biztos és örök legyen, mint a hajnali merevedés.
De jaj, még messze a kikelet. Most egyelőre élvezem a lehűlést, mint az egyszeri halandó, ha kilép a szauna ajtaján, és piros, izzadt testét beleveti a jéghideg merülőbe (miszerint hideg vizes medence).
Nem gondolok még a novemberi ködökre, átázott cipőkre, a fűtőtest halk duruzsolására és az emberszagra a 7-es buszon. Inkább átölelem a szeptembert, mint a kisded anyja kebelét, és nehogy a kebelről megint eszembe jusson az evolúció évezredes parancsa.
